2018. november 07. írta: K. Virág Viki

VÁRANDÓSNAPLÓ 5. - ÍGY TELT A MÁSODIK TRIMESZTER AZ IKREKKEL

Amilyen csigalassúsággal telt az első trimeszter az ikrekkel, a második legalább annyira gyorsan elszaladt, és szerencsére ez a 3 hónap abszolút olyan volt, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Vagy ahogyan általában hallani lehet a médiában a várandósság időszakáról. Cukormázas, #életemlegszebbidőszaka és #imádokvárandóslenni állapotban lebegtem közel 3 hónapig. Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ennek az időszaknak is voltak nehézségei, amik valószínűleg egyénfüggők, de én fontosnak tartom, hogy ezekről is beszéljünk. Na de kezdjük az elején.

Testi - lelki változások

Miután a végére értünk a kritikus 12. hétnek, egy picit fellélegeztünk a férjemmel. A 13. hét után már nem kellett egész nap feküdnöm, és kezdtem visszanyerni az erőmet. Azt azért nem mondanám, hogy ugyan olyan energikus, és kirobbanó formában voltam, mint a várandósság előtt, de a 2. trimeszterben vígan elsétálgattam 2 órát is. Így újra tudtam haladni a házimunkával és a bevásárlással, esténként pedig egy fél órás séta is belefért.

A pocakom szépen kerekedett, bár korábban azt gondoltam, hogy sokkal látványosabb lesz már az elejétől fogva. Nem mintha bánnám így utólag, elég lesz még ebben a maradék 2 hónapban cipelni ezt a nagy súlyt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a hasamon kívül máshová szinte egyáltalán nem híztam. Na jó, arcra azért egy picit igen. De sokan még most is csodálkoznak azon, hogy ikreket várok, mert hátulról és szemből alig látszik valami.

Sok kismamától lehet hallani, hogy a várandósság alatt mennyire érzékeny lett és mindenen elsírja magát. Én ilyesmit nem igazán vettem észre magamon. Korábban is képes voltam elérzékenyülni egy kisbabás videón (szégyen vagy sem, de az Oroszlánkirályon még 29 évesen is bőgök), ez most is így van, de például egy babás reklámon nem kezdek el sírni, mint más kismamák. Ezért is mondják, hogy minden terhesség más, mindenkire máshogyan hatnak a hormonok.

Bőrápolás, sminkelés

Folytatva az előző gondolatot, nekem inkább a bőrömön látszott meg, hogy teljesen megőrültek a hormonjaim, a 20. héttől ugyanis elég durván elkezdtem pattanásosodni. Az állam volt a legcsúnyább, de az arcom többi részén is előszeretettel kibújt egy-kettő. A legrosszabb az volt, hogy folyton száraz volt ez a terület, úgyhogy bármilyen alapozót kentem rá, egy idő után brutál mód elkezdett hámlani és vállalhatatlanul nézett ki. Mondjuk amúgy sem volt túl nagy kedvem ebben a 3 hónapban sminkelgetni, meg mindenféle arcápolási rituálékat csinálni, úgyhogy amennyire lehetett, minimalizáltam ezeket a dolgokat. Egy korábbi posztban meséltem azokról a kencékről, amik átmentek ezen a minimalista szűrőn, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok részletesebben arra, hogy miket használtam, akkor ITT el tudjátok olvasni.

Öltözködés

Az első trimesztert simán végigtoltam a korábbi ruháimmal, na ezt a másodikban már nem tudtam megtenni, úgyhogy be kellett szereznem egy-két új darabot. Továbbra is igyekeztem olyan ruhákat venni, amiket később is tudok majd hordani, de most már nem tudtam kikerülni a kismama részleget. A második trimeszter nyárra esett, így olyan szempontból szerencsém volt, hogy a lengébb ruháim nagy részét tudtam hordani. A hűvösebb napokat pedig a H&M-es kismama leggings-szel vészeltem át, illetve a leárazásokon sikerült 1.500 Ft-ért vennem egy hosszú farmernadrágot is, úgyhogy ezzel a két darabbal kényelmesen elvoltam. Ezeket általában hosszabb pólókkal és tunikákkal, illetve kardigánokkal kombináltam.

Az első mocorgások

A várandósság elejétől kezdve azt vártam, hogy mikor fogom végre érezni a mocorgásukat. Bíztam benne, hogy mivel ketten vannak, hamarabb eljön majd ez az idő, de az igazat megvallva csak a 18. héttől kezdve tudtam határozottan kijelenteni, hogy érzem őket. Korábban is voltak furcsa érzések, leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor autóval egy emelkedő után hirtelen elkezdesz lefelé menni, és megemelkedik az egész tested. Na valami hasonlót éreztem már a 15-16. héttől kezdve többször is, de azóta sem jöttem rá, hogy az mi lehetett. A babák mocorgása a legelején apró és nagyon finom "böködéshez" hasonlítható, mintha valaki óvatosan hozzád érne. Ezt eleinte legtöbbször csak nyugalmi helyzetben (fekvés vagy ülés közben) vettem észre, de aztán egyre intenzívebben és gyakrabban jeleztek. Még mindig olyan hihetetlen érzés, és emiatt sajnálom egy picit a férjemet, hogy ő nem élheti át ezt a részét. Persze kívülről látja, meg érzi, de azért az mégsem olyan.

Étkezés

Nagyon érdekes, mert a babák a mocorgásukkal már most is egy csomó dologra reagálnak, illetve bizonyos szituációkban így jeleznek. Például, ha közeledik az evésidő, akkor sokkal aktívabbak lesznek és olyan mintha jeleznének, hogy ideje lenne ennem, mert ők már éhesek. Ugyan ilyen nagy ficánkolásba kezdenek, ha valamilyen édes dolgot eszek vagy iszok. Nem vagyok rá büszke, de elég sok édességet eszek a várandósság alatt. (Szerencsére a cukorterheléses vizsgálaton mindent rendben találtak, úgyhogy még egy darabig élvezem, hogy bűnözhetek.) Tök érdekes egyébként, mert korábban inkább a sós nasikat kívántam, most viszont az édes dolgokra vagyok ráfüggve. Mindig van itthon egy kis keksz, vagy csoki de emellett azért rengeteg gyümölcsöt is eszek, szóval azt mondanám, hogy az édességek felét nagyjából a gyümölcsök teszik ki. Elképesztő mennyiségű őszibarackot és almát ettem meg ez alatt a 3 hónap alatt, de emellett a főtt ételeket is vissza tudtam építeni az étkezésembe. Ennek nagyon örültem az első hónapok szenvedése után. Mondjuk sokszor így is inkább a gyorskajákat kívántam: pizzát, hamburgert, hotdogot, és lángost, de a férjem szerencsére visszafogott és ezeket csak nagyon ritkán ettem.

Így tudtuk meg a nemüket

Erről az Instagramon és a Facebookon már meséltem Nektek röviden, de innen sem hiányozhat, hiszen ez egy nagyon emlékezetes pillanata volt a második trimeszternek. Szóval azt, hogy kislányaink lesznek, a barátaink által szervezett bulin tudtuk meg. A 18. heti ultragangon megkértem a szonográfus hölgyet, hogy ne árulja el a babáink nemét, hanem írja fel egy papírcetlire, és tegye bele egy borítékba. Ezt aztán eljuttattuk a barátainkhoz, akik másfél héttel később szerveztek egy kis összejövetelt. Nagyon izgatott voltam egyrészt az eredmény miatt, másrészt pedig amiatt hogy hogyan fogjuk megtudni. Végül két lufit tömtek meg színes konfettikkel és azt kellett kipukkasztanunk. Egyszerre lyukasztottuk a két lufit, az egyiket a férjem, a másikat pedig én. Az igazat megvallva, bár volt egy olyan érzésem, hogy lányok lesznek, azért rendesen meglepődtem, amikor megláttam a rózsaszín konfettiket. Hihetetlenül boldog voltam (nyilván ugyanennyire örültem volna más eredménynek is), és mellette azért egy picit elkezdtem bepánikolni, hogy tejóég, mihez fogunk mi kezdeni két hisztis kiscsajjal egyszerre. De ezt a gondolatot gyorsan el is engedtem, és átadtam magam az unikornisos, szivárványos életérzésnek.

Az első babaholmik

Amint kiderült, hogy kislányaink lesznek, szinte azonnal elkezdtem beszerezni az első babaholmikat. Legszívesebben az egész babyrészleget felvásároltam volna, de azért próbáltam ésszerű keretek között maradni, és visszafogni magam. Azért egy-két alkalommal a férjem így is megkérdezte, hogy valóban szükségünk van-e ennyi mindenre. Például a rózsaszín, felhő formájú ledes lámpára (biztosan Ti is láttátok már a Pepcoban), és a gömblampionokra. Nyilván férfiszemmel ezek tök haszontalan dolgok, de én már láttam a lelki szemeim előtt, hogy milyen cukin fognak majd kinézni a babaszobában, úgyhogy természetesen nem volt kérdés, hogy szükségünk van-e rájuk. Az apróságok mellett a nagyobb dolgokat is beszereztük szépen apránként, és pont azon gondolkoztam valamelyik nap, hogy mennyire észnél kell lenni a vásárlásnál. Mert ha nem jár eléggé utána az ember a dolgoknak, hanem megvesz mindent, ami először szembe jön vele, akkor sokkal többet el tud költeni ugyan azokra az alap dolgokra. Mi már nagyjából a végére értünk a kelengyelistának, szóval hogyha érdekel Titeket, hogy szerintem mit honnan érdemes beszerezni, akkor írjátok meg és készítek erről is egy külön posztot.

Hátfájás és egyéb furcsaságok

És, hogy a várandósság "sötét oldaláról" is essen néhány szó... Sokáig gondolkoztam azon, hogy erről meséljek-e egyáltalán, mert hát a terhességgel kapcsolatban nem "illik" a negatívumokról beszélni. Hiszen akkor rögtön rossz szemmel néznek az emberre, hogy minek vállal az ilyen gyereket, aki már ilyen pitiáner dolgok miatt is panaszkodik. Nos ez nem panaszkodás, de én például nem egy este sírva aludtam el, mert annyira fájt a hátam, és napról napra csak egyre rosszabb volt a helyzet. Ennek nyilván köze volt ahhoz is, hogy az addig felszedett 10 kg súlytöbblet nagy része a hasamon volt, amihez a hátam nehezen tudott alkalmazkodni és részben valószínűleg genetika, mert korábban is eléggé hátfájós voltam. Pár hétnyi szenvedés után beszereztünk egy gimnasztikai labdát és egy kis masszázslabdát a Decathlonból, ami nagyon sokat segített a helyzeten, úgyhogy ezt Nektek is tudom javasolni, ha hasonló problémákkal küzdötök.

Volt még néhány furcsaság, amit a várandósság második trimesztere alatt tapasztaltam, például az orrdugulás és a rekedtség. Nem voltam megfázva, éjszakára mégis folyton bedugult az orrom és sokszor be is rekedtem, aminek a mai napig nem tudom az okát. Aztán szintén furcsaságként éltem meg, hogy bár korábban állandóan fáztam még 20 fokban is, most folyton melegem volt és a második trimeszter vége felé állandóan szomjas voltam. Nem mértem ugyan, hogy mennyit ittam egy nap, de szerintem a 4 liter simán lement úgy, hogy csak akkor ittam, amikor megszomjaztam. Az utolsó dolog, amit igazából nem is én tapasztaltam, hanem az ismerősi körből jegyezték meg többen is, hogy sokkal teltebbek lettek az ajkaim. Erről azt olvastam, hogy a vizesedés miatt látszanak teltebbnek az ajkak, de az is inkább csak a terhesség vége felé. Hát remélem azért még van pár hetünk a lányok érkezéséig.

Szóval bár a várandósság sem fenékig tejfel, azért szerencsésnek érzem magam, hogy ezt a pár apró kellemetlenséget leszámítva ilyen szuperül telt ez a 3 hónap. Így a végére már eléggé felgyorsultak a napok és csak kapkodom a fejem, hogy már megint eltelt egy hét és még mennyi teendőm lenne a lányok érkezése előtt,. De azért remélem, hogy az utolsó trimesztert is tudom még egy darabig élvezni. A babavárással kapcsolatos történéseket Instagramon osztom meg leghamarabb, úgyhogy ha nem szeretnétek lemaradni róluk, akkor @inspirallakblog néven keressetek. :)