5 MENŐ KARÁCSONYI AJÁNDÉK HAZAI ALKOTÓKTÓL
2018. november 28. írta: K. Virág Viki

5 MENŐ KARÁCSONYI AJÁNDÉK HAZAI ALKOTÓKTÓL

November utolsó hetében talán már nem túl korai karácsonyi ajándékokról beszélni, úgyhogy össze is gyűjtöttem Nektek 5 kedvencemet, amiket egytől-egyig hazai alkotók készítettek. Ha idén a plázás tömegcikkek helyett Ti is inkább olyan ajándékokkal lepnétek meg a szeretteiteket, amik egyediek és amikben benne van a készítő szíve-lelke, akkor bátran csemegézzetek közülük. Mert tudjátok, ezeknek a termékeknek a megvásárlásával nemcsak az ajándékozottnak szereztek örömet, hanem egy-egy lelkes alkotót is támogattok.

 

MWL CRYSTAL ÁSVÁNYI KARKÖTŐ

mlcrystaldeg.png

Az MWL Crystal szemet gyönyörködtető ásványi karkötői amellett, hogy tökéletes kiegészítői bármilyen outfitnek, még a lélekre is pozitív hatással vannak. Hiszen Kitti a karkötők megalkotásánál nemcsak a színösszeállítás során figyel oda a harmóniára, hanem az egyes ásványok kiválasztásánál arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy ezek egymás hatását erősítsék. Tudjátok, hogy én mennyire imádom az ásványi karkötőket, és, hogy hiszek is abban, hogy ezek valamilyen szinten képesek befolyásolni a lelkiállapotunkat és a hangulatunkat, úgyhogy szerintem ez egy szuper ajándék lehet barátnőnek, testvérnek vagy akár anyukátoknak is.

 

POUR LA PETITE BABAKÖSZÖNTŐ DOBOZ

pourlapetite2.png

Most őszintén, melyik anyuka ne lenne teljesen oda meg vissza ezektől a gyönyörű babaköszöntő dobozoktól? Azt vettem észre, hogy az emberek többsége pelenkát, babaruhát, esetleg apró plüssöket visz babalátogatáskor ajándékba, ami már önmagában is tök jó, hiszen ezekre mindig szükség van. De mennyivel ízlésesebb, ha egy ilyen csoda dobozba, gyakorlatilag egy virágcsokornak álcázva adjuk át ezeket az apróságokat. A Pour la Petit babaköszöntő dobozkái között találtok kislány, kisfiú és uniszex dobozokat is többféle méretben, és ha jól láttam, egyedi elképzeléseket is meg tudnak valósítani, úgyhogy itt tényleg mindenki megtalálhatja a tökéletes ajándékot kismama ismerőseinek.

 

PEONY SZÓJAGYERTYA

peony.jpg

Ma már egyre divatosabb élményt és énidőt ajándékozni, ehhez pedig a lehető legjobb társ a kézzel öntött Peony szójagyertya. Gondold el, hogy az ajándékozott egy bögre forró csoki, egy puha pléd, és egy fincsi karácsonyi illatú szójagyertya társaságában bekuckózik a kedvenc könyvével, felkapcsolja az ünnepi fényeket, és egy rövid ideig csak magával foglalkozik. Azt hiszem egy ilyen élménynek minden szerettünk nagyon örülne. 

 

FROMWOOD FA CSOKORNYAKKENDŐ

fromwood_nyakkendo1.jpg

A férfi rokonok ajándékainak a kiválasztásával mindig bajban vagyok, főleg akkor, ha nem valami "tucat" dologgal szeretném őket meglepni. Nehéz olyan ajándékot találni, ami hasznos vagy legalább vicces, illik is az ajándékozott személyiségéhez és nem is túl elcsépelt. Ezek a Fromwood fa csokornyakkendők úgy gondolom, hogy mindezeknek a kritériumnak megfelelnek. Szuper választás egy olyan férfinak, aki szereti az elegáns stílust ötvözni egy kis fiatalos bohósággal.

 

OUR BIG DAY PLANNER ESKÜVŐTERVEZŐ NAPLÓ

ourbigdayplanner.JPG

Egy esküvő megszervezése során ezernyi apró dologra kell odafigyelni, és elképzelhető, hogy az ifjú pár hirtelen azt sem tudja, hogy hogyan is fogjon neki a tervezésnek. A 152 gyönyörű, színes belső oldalból álló Our Big Day Planner esküvőtervező napló nekik nyújt segítséget. Egészen pontosan azoknak a menyasszonyoknak, akik saját maguk szervezik az esküvőjüket, és szükségük van egy jól strukturált, átlátható naplóra, amiben az esküvővel kapcsolatos összes teendőt és fontos infót egy helyen tudják vezetni. Anno menyasszonyként ennél jobb ajándékot el sem tudtam volna képzelni magamnak.

 

Ti eldöntöttétek már, hogy idén karácsonykor kit mivel fogtok meglepni?

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirallak.blog.hu/api/trackback/id/tr3914397624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása