9 DOLOG, AMIT MÁSKÉPP CSINÁLNÉK AZ ESKÜVŐMÖN
2018. április 21. írta: K. Virág Viki

9 DOLOG, AMIT MÁSKÉPP CSINÁLNÉK AZ ESKÜVŐMÖN

A menyasszonyságom egy éve volt életem egyik legszebb időszaka, de ezzel együtt az egyik legstresszesebb is. Rengeteg elintézendő dolog volt, és hát lássuk be, 130 főre azért nem kis feladat megszervezni egy lakodalmat. Nagyon sok mindenről kellett döntenünk, és van egy-két dolog, amit így utólag már másképp csinálnék. Ezeket szedtem ma össze azért, hogy segíthessek vele az esküvő előtt állóknak abban, hogy mire érdemes odafigyelni és mire felesleges energiát pazarolni. 

1_1.jpg


1. Kevésbé aggódnám túl azt, hogy ki hogyan fog eljutni az esküvőre
. A vendégeink nagy része az ország 3 különböző pontjáról,  legalább 150 km-ről érkezett az esküvőre, és volt olyan rokon, aki elvárta volna azt, hogy a szállásfoglalás mellett még buszt is indítsunk. Illetve volt aki azt nehezményezte, hogy a városon belül nem biztosítunk taxit. Eleinte próbáltuk megoldani a teljes logisztikát, de aztán elengedtük ezt a dolgot, mondván, hogy a 21. században élünk, ahol már mindenkinek van okostelefonja. És amúgy is, régen sima térképpel is eljutottak az emberek oda, ahová akartak. Szóval tök felesleges volt hónapokig ezen emészteni magunkat.

2. Lennének koszorúslányaim, akiket megkérnék, hogy legyenek ott a készülődésnél. Mivel klasszikus kikérős esküvőnk volt, amint a vendégek elkezdtek megérkezni, a szülők és a férjem is őket köszöntötte. Én pedig eközben tök egyedül várakoztam, hogy elkezdődjön a ceremónia. Biztosan kevésbé stresszeltem volna, ha van ott egy-két barátnő.

3. Később kezdeném az egész szertartást és a készülődést is, mert így este 8-ra teljesen kifulladtunk. Azt gondoltam, hogy ha már túl leszünk a hivatalos szertartásokon, akkor majd egy óriásit bulizunk. Hát ez nem teljesen így lett. :D Mivel a templomban még október 21-én is sok esküvő volt, ehhez kellett igazítanunk a teljes programot. Ez pedig azt jelentette, hogy én már reggel 7-kor a fodrásznál ültem, onnantól pedig elég durván felgyorsultak az események, és mindig volt mit csinálni. Egy szó mint száz, estére én már teljesen kidőltem, ami biztosan nem lett volna így, ha mindent 2-3 órával később kezdünk. 

2_1.jpg


4. Lapos talpú cipőhöz igazíttatnám a menyasszonyi ruhámat
, mert így egész este azon táncoltam. A ruhapróbánál direkt mondták, hogy abban a cipőben menjek, amit majd az esküvőn fogok viselni, hiszen ehhez igazítják a végleges hosszt. Én azt gondoltam, hogy az a pár centi úgysem fog számítani, így magassarkúhoz állíttattam be a szoknya hosszát. Ez volt az egyik legrosszabb döntés, ugyanis miután lapos talpú cipőre váltottam (gyakorlatilag majdnem a nyitótánc után), egész este a szoknyán táncoltam. Eleinte még csak én, de az alkohol szint emelkedésével már a vendégek is. :D 

5. A kreatív fotózás előtt elmennénk jegyes fotózásra is, hogy ne legyünk annyira megilletődve a kamera előtt. Bár van jó pár közös képünk a férjemmel, ilyen irányított fotózáson még sosem voltunk. És amennyire romantikus dologként élt a fejünkben a kreatív fotózás, annyira valahogy mégsem volt az. Amikor bele kell állni egy "meghitt" pózba, akkor az egy idő után már egyáltalán nem az. És ami a fotókon egy elkapott pillanatnak tűnik, az bizony kemény munka eredménye a pár részéről és a fotós részéről is. De az is lehet, hogy csak mi voltunk már nagyon fáradtak az esküvő előtti napon. 

6. Előre megkérném a vendégeket, hogy a menyasszony lopást felejtsék el. A kollégám pedig még fel is hívta erre a figyelmemet, de azt gondoltam, hogy a mi barátainknak ezt nem kell kihangsúlyozni, mert ez a mi környékünkön nem volt szokás. Azzal viszont nem számoltunk, hogy voltak olyan barátok, akiknél viszont ez bevett hagyomány volt. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de így is volt egy jó pár percnyi kínos pillanat, amíg nem tudtuk, hogy hogyan tovább. 

3.jpg


7. Saját fodrászt és sminkest foglalnék
, a vendégeket pedig megkérném, hogy foglaljanak maguknak. Mivel a családból mindenki az én fodrászomhoz és sminkesemhez ment, elég szoros volt a menetrend. És valamilyen szerencsétlen beosztás miatt nekem kellett a legkorábban kezdenem a sort. Ebbe még egyszer biztosan nem mennék bele, de akkor már nem érdekelt.

8. Közelebb választanék virágost, mert nyűg volt megszervezni a csokor és a többi virág eljuttatását a helyszínre. Egy ismerősnél csináltattuk a virágokat, akinek az üzlete nagyjából 40 km-re volt Debrecentől. Először nem gondoltuk, hogy ebből bármi probléma lehet majd, de utólag visszanézve, sokkal egyszerűbb lett volna, ha helyben intézzük ezeket is. Így a fotózás napján is el kellett menni a csokorért, illetve másnap volt még egy kör, mire minden virág eljutott a helyszínre.

9. A polaroid saroknál kiírnám, hogy a képeket ragasszák a vendégkönyvbe, mert így a 150 képből maximum 30 került bele. A vendégeink imádták a polaroid képeket és a kellékeket, amiket Ebayről rendeltünk a fotózáshoz, így valamilyen szinten érthető, hogy a nagy részüket hazavitték. De talán ha egyértelműbb lett volna, hogy miért van ott a gép, akkor lehet, hogy több kép kerül a vendégkönyvbe. 

Félre ne értsetek, nem panaszkodni akarok, mert imádtam a készülődés minden pillanatát (na jó, a legtöbbet) és az esküvőnk is óriási élmény és egy nagyon boldog emlék marad a számomra. De abban a helyzetben ezeken az apróságokon is sok múlik, és ha csak egy menyasszonynak sikerül ezeknek a tanácsoknak a hatására megkönnyítenem a szervezést, akkor már elérte a célját az üzenet.

lablec.jpg

Ha érdekelnek még további esküvőszervezési tippek tőlem, akkor itt meg tudod nézni a sorozat korábbi részeit:

 - Esküvői menetrend összeállítása

 - 9 hónappal az esküvő előtt: a színek és a stílus kiválasztása

 - 6-9 hónappal az esküvő előtt: tippek a menyasszonyi ruha kiválasztásához

 - 4-6 hónappal az esküvő előtt: a meghívó

 - Ezt (ne) vedd fel egy esküvőre

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirallak.blog.hu/api/trackback/id/tr5813797390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása