A LEGMENŐBB BABA-MAMA MEGLEPETÉSDOBOZ: FEMINI BOX ANYA KICSI KINCSE KIADÁS
2020. március 05. írta: K. Virág Viki

A LEGMENŐBB BABA-MAMA MEGLEPETÉSDOBOZ: FEMINI BOX ANYA KICSI KINCSE KIADÁS

 A FeMini Box idei Anya Kicsi Kincse kiadását több okból is nagyon vártam. Egyrészt azért, mert imádom a meglepetésdobozokat, főleg a baba-mama témájúakat. Másrészt azért, mert a FeMini Box-ban hazai tervezők termékei is megtalálhatóak, és amióta én magam is vállalkozó anyuka lettem, különösen fontos számomra az, hogy a vásárlásaimmal hazai alkotók munkáját támogassam. Harmadrészt pedig azért, mert ennek a kiadásnak mi voltunk a lányokkal a nagykövetei. Még mindig alig tudom elhinni, és hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen volumenű kampánynak, és egy ilyen színvonalas márkának lehettünk az arcai, mint a FeMini Box. Úgyhogy sejthetitek, hogy milyen izgatottan vártam már a megjelenést.

Ez a kiadás egyébként  egy XXL kiadás volt 11+1 meglepetéstermékkel, és a doboz tartalma nekem is meglepetés volt, szóval azt gondolom, hogy abszolút érthető volt az izgatottság a részemről. És egyébként nem hiába, hiszen 12 fantasztikus termék lapult a dobozban. Nézzük is, hogy mik voltak ezek.

 

feminibox-tel2020_106.jpg

 

Herbow mosódiós labda és mosóparfüm

Korábban már többször meséltem nektek arról, hogy belekezdtem egy zöldülő otthon projektbe, ami igazából arról szól, hogy szépen fokozatosan igyekszek mindent környezetbarát verzióra cserélni az otthonunkban. Mint a legtöbben, én is a tisztítószerekkel kezdtem az átállást, úgyhogy a Herbow mosódiós labdának és a mosóparfümnek különösen örültem. Sok jót hallottam már korábban is a mosódióról, de eddig még nem próbáltam, úgyhogy ez most egy szuper alkalom. Ez a labda 5 mosásra elegendő, és a pántján lehet is jelölni, hogy hányszor használtuk. Ha túl leszek az 5 mosáson, akkor mindenképpen szeretnék majd egy külön bejegyzést szánni neki és megírni a tapasztalataimat róla.

 

Silarys aroma viasz

A Silarys-től egy aroma viasz került a dobozba, ami nemcsak jól néz ki, hanem az illata is elképesztően finom, citrusos. Bár ezek az illatjegyek alapvetően frisstítőek, élénkítőek szoktak lenni, ez az aroma viasz rám abszolút nyugtatólag hat, úgyhogy valószínűleg az ágy közelébe fogom majd tenni, hogy kellőképpen ki tudja fejteni a relaxáló hatását. A Silarys márkánál egyébként gyönyörű tűzzománc ékszereket is találhattok, úgyhogy ha szeretnétek meglepni valakit egy igazán különleges ékszerrel, akkor mindenképpen nézzetek szét Eszternél. 

 

Cetaphil Restoraderm bőrápoló lotion

A Cetaphil márkától egy multifunkciós bőrápoló lotion került a dobozba, ami elvileg szuper az érzékeny bababőr ápolására, illetve sminkeltávolításra is, úgyhogy ez egy igazi jolly joker baba-mama termék. Korábban még nem próbáltam a márkától semmit, szóval erre kimondottan kíváncsi vagyok. Két utazó méretű lotiont kaptunk, amiket én már bele is tettem az utazós neszesszerbe, úgyhogy hamarosan kipróbálom őket. Aztán ha érdekel titeket, akkor beszámolok majd róla itt, vagy Instagramon.

 

img_9390_1.JPG

 

Ziaja gyerekfogkrém

Ismét egy olyan termék, aminek nagyon örültem, mert most már, hogy a lányoknak több foga is kibújt, amúgy is szerettem volna bevezetni a napi rutinukba a fogmosást. A Ziaja fogkrémje egy fluormentes változat, ami 6 hónapos kortól használható. Cukormentes, enyhe semleges ízű, és a lenyelése nincs káros hatással az egészségre, szóval az én rostámon átment, már csak az a kérdés, hogy a lányoknak fog-e tetszeni. Egyelőre még csak magában használják a fogkefét (MAM-os tanulófogkefét választottam nekik), és nagyon tetszik nekik, úgyhogy lassan a fogkrémmel együtt is kipróbáljuk majd. 

 

Escada Celebrate Life parfüm

Bevallom őszintén, a lányok születése óta, egy-két alkalmat leszámítva, egyáltalán nem használtam parfümöt. Részben azért, mert itthon voltam, és feleslegesnek éreztem, de legfőképp inkább azért, mert nagyon sokat olvastam arról, hogy milyen fontos az, hogy a babák érezzék az anyukájuk illatát. Így tudják őt beazonosítani, így érzik azt, hogy ott van mellettük, és ez az illat tudja igazán megnyugtatni őket. Most viszont, hogy már elmúltak 1 évesek, újra elkezdtem használni, de most is csak a ruhámra fújok egy nagyon keveset. Úgy látom, hogy őket sem zavarja, és a közérzetemnek is jót tesz. Ezt csak azért meséltem el, mert volt aki furcsállta, hogy egy baba-mama dobozban mit keres parfüm minta, de mivel ez most 0-2 éves korú babáknak és anyukájuknak készült, szerintem teljesen rendben van, hogy belekerült. Egyébként az Escada Celebrate Life is egy nagyon könnyed, visszafogott, virágos illat, úgyhogy 1-2 éves babák mellett (is) szerintem nyugodtan használható.

 

Stickea játékrendszerező matrica

A Stickea csapata IKEA gyerekbútorokhoz készít kiegészítő matricákat, amikkel egyedivé és játékossá tehetőek az egyszerű, letisztult bútorok. A FeMini Box-ba most egy 6 db-os játék rendszerező matrica szett került a Trofast tárolódobozhoz. De ezen kívül kaphatók még náluk asztalmatricák, falmatricák, kiságyra és babakonyhára való matricák is, szóval ha nálatok is vannak otthon IKEA gyerekbútorok, amiket szeretnétek egy kicsit feldobni, akkor irány a Stickea. 

 

img_9134.JPG

 

SzóKimondóka Mondóka kocka

Bár a lányok még csak néhány szót tudnak kimondani (baba, mama, apa, tátá, pápá) nagyon örültem a  SzóKiMondóka Mondóka kockájának, aminek minden egyes oldalán aranyos mondókák és hozzá illő magyarázó rajzok találhatók. Mi az éneklés mellett sokat mondókázunk itthon a lányokkal, mert ez a beszédet és a ritmusérzéket is nagyon jól fejleszti, úgyhogy ezzel a kockával most még érdekesebbé válnak majd a mondókázásaink. A SzóKiMondóka termékei egyébként játékosan segítik a beszéd, a mozgás, a gondolkodás és az érzelmi-szociális képesség fejlesztését a gyerekeknél, és ezzel együtt erősítik a családi kapcsolatokat is a szülő/nagyszülő/testvér bevonásával.

 

img_9200.JPG

 

Ninuska nyuszifül rágóka

Niki, a Ninuska márka megálmodója elsősorban kislányoknak készít tündéri csatokat és fejpántokat a minimalizmus és a letisztultság jegyében. Nagyon közel áll hozzám a stílusa, szóval rögtön beleszerettem a hajbavalóiba. Újdonságként pedig már rágókákat is lehet tőle rendelni, a dobozba is egy nagyon helyes kis nyuszifüles rágóka került, ami teljes egészében természetes alapanyagokból (fából és textilből)  készült, úgyhogy engem azonnal elvarázsolt. 

 

Mézescake elefántos mézeskalács

A Mézescake Manufaktúra meglepetéstermékére nagyon kíváncsi voltam, ugyanis a lányok szülinapjára már kaptunk Edinától egy meseszép és elképesztően finom zsiráfos tortát, illetve néhány díszített mézeskalácsot, úgyhogy biztos voltam benne, hogy a dobozba is valami különlegességgel rukkol majd elő. Ez a tündéri kiselefánt abszolút telitalálat lett szerintem, egy baba-mama dobozba nem is lehetett volna jobbat választani. Edina specialitása egyébként a mézeskaláccsal díszített torta, úgyhogy ha szülinapra készültök, vagy csak valami különleges édességre vágytok, és szeretitek a mézeskalácsot, akkor szívből tudom ajánlani őt.

 

T'aan Jewelry MOM feliratú karkötő

A legnagyobb kedvencem az összes kincs közül a T'aan Jewelry MOM feliratú 18k gold filled karkötője. Nagyon kis finom, visszafogott ékszer, amire ha kellőképpen vigyázunk, sok-sok éven át büszkén viselhetjük. Edit a karkötőhöz írt szívhez szóló levelével tette fel egyébként a pontot az I-re, amit Veletek is megosztok, mert szerintem egy olyan útravaló, amit édesanyaként minden nap tudatosítanunk kellene magunkban: "Kívánom, hogy amikor ránézel, mindig az jusson az eszedbe, hogy a legszebb és legfontosabb feladatot látod el a világon minden egyes nap: Édesanya vagy! <3 

 

img_9347.JPG

 

Hello Baby és Mami Info magazinok

A tavalyi kiadáshoz hasonlóan, idén is került a dobozba két baba-mama témájú olvasnivaló. A Hello Baby magazin különszáma a baba első évét veszi sorra, a Mami Info pedig a babatervezéstől egészen 6 éves korig tartalmaz nagyon sok hasznos tudnivalót. Van benne szó szoptatásról, hozzátáplálásról, lázcsillapításról, illetve egyéb betegségek kezelésésről, és még sok hasonlóan érdekes és fontos, gyakorlatias témáról. A Mami Info egy többször elővevős könyv, gyakorló ikres anyukaként én is sok újdonságot találtam benne, úgyhogy fel is került a könyvespolcunkra, hogy mindig kéznél legyen, ha szükség van rá.

 

img_9355.JPG

 

Ez a 12 meglepetéstermék fért tehát az idei Anya Kicsi Kincse kiadásba. Szerintem egytől-egyig mind nagyon szerethetőek, és összességében azt mondom, hogy egy hasznos, kreatív és igazán tartalmas meglepetésdobozt sikerült összeállítania a FeMini Box csapatának. Nagyon örülök, hogy ilyen tehetséges hazai alkotók munkáit ismerhettem meg a Boxnak köszönhetően, biztos vagyok benne, hogy a jövőben még vissza fogok térni hozzájuk egy-egy ajándékbeszerzés alkalmával. 

 

Nektek, hogy tetszett ez a kiadás? Ti megrendeltétek? Melyik termék lett a kedvencetek a dobozból? Van olyan esetleg, amikor részletesebben is olvasnátok?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirallak.blog.hu/api/trackback/id/tr715496626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása