ZÖLDÜLŐ OTTHON PROJEKT
2019. október 25. írta: K. Virág Viki

ZÖLDÜLŐ OTTHON PROJEKT

Világ életemben igyekeztem odafigyelni a környezetemre, és úgy élni, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjak magam után. Nem szemeteltem, nem folyattam fogmosás közben a vizet, mindig lekapcsoltam a lámpát, ha kimentem a szobából és hasonló apróságok. Szóval a saját szintemen úgy éreztem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek. Aztán amikor megszülettek a lányok, rájöttem, hogy lehet ezt mégjobban csinálni, úgyhogy belevágtam az otthonunk zöldítésébe. Annak a 3 területnek a megreformálásával kezdtem, aminél a legégetőbb volt a változás.

Első körben a tisztítószereket cseréltem le, mert már csak a gondolattól is rosszul voltam, hogy a lányok ezekkel a nagyon erős és veszélyes vegyszerekkel találkozzanak. Andinál a Maison blogon olvastam először arról, hogy a szódabikarbóna és az ecet az egyik legjobb természetes tisztítószer, és azóta ezt használom vízkőoldásra és hideg zsíroldó helyett a gáztűzhely tisztán tartására is. Hatékony, olcsó, és a lányokra, illetve a környezetre sem annyira veszélyes, mint a bolti tisztítószerek.

A következő jelentősebb változást a műanyagmentes július kihívás hozta az életünkbe, aminek az volt a lényege, hogy minél kevesebb egyszer használatos műanyagot vegyünk. A szatyroknál már teljesen kizártuk a nejlont, itthon persze van néhány amiket használunk például étel csomagolására, de újabbakat már nem veszünk ezekből. Helyettük a pamut vászontáskáinkkal járunk vásárolni, ha pedig véletlenül nincs nálunk, akkor vagy papír szatyrot, vagy az erősebb, többször használatos műanyag bevásárlótáskákat választjuk.

 

1_5.jpg

 

Szóval a szatyor probléma már korábban megoldódott, de mivel elég sok zöldséget és gyümölcsöt eszünk, frusztrált az a rengeteg kis zacskó, amikben hazahoztuk őket. A nagyobb zöldségekkel és gyümölcsökkel (pl. banán, káposzta, karfiol, brokkoli, padlizsán, cukkini, kígyóuborka, stb.) eddig sem volt gond, hiszen ezeket simán hazahoztam csomagolás nélkül, az apróbbakat viszont (pl. alma, barack, paradicsom, hagyma, stb.) nyilván nem mérlegeltettem le egyesével. A nyáron viszont ezekre is találtam megoldást, az Aliexpressről rendeltem nagyon helyes kis szütyőket többféle méretben, úgyhogy onnantól kezdve már emiatt sem kellett rosszul éreznem magam. Eleinte picit féltem, hogy majd beszólnak a kasszánál miatta, de szerencsére mindehol nagyon pozitívan fogadták a pamut szütyőimet.

A harmadik ilyen nagyobb léptékű változás az volt, amikor a palackozott ásványvízről áttértünk a szűrt csapvízre. Ez addig rendben is volt, amíg csak a férjemmel voltunk ketten, de mivel a lányok 2 hónapos koruktól tápszeresek, így miattuk eleinte jó pár üveg babavizet megvettünk. Aztán a védőnő tanácsára már nekik is csapvizet adtam, de persze szigorúan csak forralva. Mivel egy nagyon régi vízforralónk volt itthon, aminek a tartályában volt a fűtőszál, sosem tudtam olyan alaposan megtisztítani, hogy ne maradjanak benne apró vízkő darabkák, így maradt a hagyományos, tűzhelyen forralás. Azt leszámítva, hogy párszor elfelejtkeztem róla, és szénné égett a fazék, teljesen jól működött a dolog. :D

 

img_4934.JPG

 

Aztán nemrég a Russell Hobbs magyarországi csapatától kaptunk egy Brita szűrős Clarity vízforralót. Így már nem kell külön pepecselnem a szűrögetéssel, és nincs több odaégetett edény sem. Amellett, hogy nagyon praktikus és csendes, külön tetszik az üveg borítása. Van benne egy kék ledfény, ami forralás közben világít, szóval látványra sem utolsó. A lányok imádják nézni ahogy dolgozik.

A tetején van egy digitális szűrő-szint kijelző, ami azt mutatja, hogy hány százalékot bír még a patron. Mi szeptember 24-én, azaz szinte pontosan 1 hónapja kezdtük el használni, naponta átlagban 2-3 kancsó vizet forralunk vele és most járunk 25%-nál, szóval egy hetet még tuti kibír. A szűrőpatron nagyjából 2.000 Ft-ba kerül hozzá, úgyhogy nekünk ez így több szempontból is megéri: egyrészt olcsóbb, mint a palackozott víz, másrészt nem kell cipekedni, harmadrészt pedig nem termelünk vele egy csomó felesleges műanyagot.

 

a6f76ff739b6f1d70423edc6fbf8f79c.jpg

Forrás

Ezek tehát a zöldülő otthon projektünk alappillérei, de természetesen itt nem állunk meg, hiszen nagyon sok területen tudnánk még környezettudatosabbak lenni. Én ebben az esetben is annak vagyok a híve, hogy lassan haladjunk, és minden nap tegyünk egy-egy apró lépést, amit hosszútávon is be tudunk építeni az életünkbe. Nem dobtunk ki itthonról minden olyan kenceficét és edényt, ami nem fér bele a környezettudatos életmódba és nem vettünk meg minden zero waste dolgot, ami szembe jött velünk, hiszen ezzel megint a túlfogyasztást erősítenénk. Ehelyett elhasználjuk a már meglévő készleteket és a jövőben igyekszünk tudatosabb döntéseket hozni a vásárlásnál. 

Összegyűjtöttem néhány olyan zöld tippet, amiket mi már alkalmazunk, és amik viszonylag könnyen beépíthetőek bárki mindennapjaiba. Szóval ha Ti is szeretnétek változtatni, és egy fenntarthatóbb életet élni, akkor bátran csemegézzetek az alábbi listából:

  • palackozott ásványvíz helyett igyál csapvizet
  • ha elmész otthonról, mindig vigyél magaddal egy üveg vizet
  • fogmosás és mosogatás közben zárd el a csapot
  • ha kijössz egy helyiségből, kapcsold le magad után a lámpát
  • ha több napig nem vagy otthon, kapcsold ki a TV-t, internetet
  • mindig legyen nálad szatyor
  • ha elfelejtettél szatyrot vinni magaddal, akkor inkább válaszd a papír/vászon/tartós műanyag táskákat a nejlon helyett
  • amit lehet, vegyél csomagolásmentesen vagy nagyobb kiszerelésben
  • higiéniai termékekből is részesítsd előnyben a csomagolásmenteseket (a Lush-nál például rengeteg megoldást találsz erre)
  • nejlonzacskó helyett a pékárunak válassz papírtasakot, a zöldségnek/gyümölcsnek vászon szütyőt
  • az elviteles kávét/teát kérd saját pohárba
  • ha ételt rendelsz házhoz, kérd tartós műanyag edénybe az eldobható helyett
  • ne vásárolj egyszer használatos műanyag tányérokat, evőeszközöket
  • műanyag szívószál helyett használj papírból, bambuszból vagy fémből készültet
  • készítsd saját magad a tisztítószereidet (ha bátrabb vagy, a kozmetikumokkal is kísérletezhetsz)
  • vásárolj second hand üzletben
  • vattakorong helyett használj mosható arctisztító kendőt vagy korongot (Tupperware-nál és Yves Rocher-nál is lehet kapni)
  • gyűjtsd szelektíven a hulladékot
  • papír kéztörlő helyett használj rongy törlőkendőket
  • ha elromlik valami, javíttasd meg, ahelyett, hogy újat vennél
  • a mennyiség helyett válaszd a minőséget

 

Te mivel egészítenéd ki a listát?

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirallak.blog.hu/api/trackback/id/tr815261750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása