INSPIRÁCIÓS NAPLÓ 2018.
2017. december 06. írta: K. Virág Viki

INSPIRÁCIÓS NAPLÓ 2018.

2013-tól kezdve már szinte hagyománnyá vált, hogy minden évben elkészítem az Inspirációs naplót. Az első még kifejezetten Anyának készült karácsonyi ajándékként, aztán évről-évre Ti is egyre jobban megszerettétek, úgyhogy most már nem telhet el év nélküle. A 2018-as az eddigieknél is csajosabb lett, és sok-sok újdonságot tartogat. Ahogy a korábbi években, úgy idén is van egy fő téma, ami köré a napló épül, idén ez a tudatos jelenlét. Olyan kis apróságokat rejtettem el a naplóban, amik remélhetőleg segítenek majd, hogy a hétköznapi "szélmalomharcban" is meg tudjunk élni minden pillanatot.

 
 

Mint minden évben, most is vannak benne visszatérő elemek, mint például a kívánságlista, a célkitűző, a projekttervező, és a családi ünnepnaptár - ajándéktervezővel és évfordulós emlékeztetővel kiegészítve. 
Ezeken kívül van egy teljes karácsonyi szekció teendő listával, menütervezővel, bevásárlólistával, és menetrenddel
Újdonságként került a naplóba 20 pihentető hygge programötlet és egy havi mindefulness rajztábla, amivel az volt a célom, hogy azok is át tudják élni a rajzolás élményét, akik hozzám hasonlóan nincsenek valami nagy rajztehetséggel megáldva.
A heti tervező mellé minden hétre hoztam egy idézetet. Ezek közül egy-kettő ismerős lehet, hiszen a blog Facebook oldalán a kedvenceimet korábban már megosztottam veletek. Szintén újdonságként került a naplóba a vasárnapi olvasnivaló, ahol egy QR kóddal eljuthattok a legolvasottabb és számomra legkedvesebb blogbejegyzésekhez.
Ha szeretnétek letölteni a naplót, akkor csak annyit kell tennetek, hogy a lenti űrlapon megadjátok a neveteket és az email elérhetőségeteket, én pedig igyekszem minél előbb eljuttatni hozzátok. :)

Ide kérem a 2019-es Inspirációs naplót!

Név*
Email cím*

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirallak.blog.hu/api/trackback/id/tr6113559997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása