Imádom az őszt, ez nem is kérdés. Szeptemberi gyerek lévén, nekem ez az időszak az új január, ilyenkor a nyári lazítás után teljesen kicserélődöm. Tervezgetek, ötletelek, megvalósítok, felújítok, és élvezem az ősz minden egyes pillanatát. Azokat a dolgokat, amik nekem szinte teljesen egybeforrtak ezzel az időszakkal. Úgy mint például a kuckózós esték, a hatalmas pohár forrócsokoládék vagy éppen a sütőtök, töménytelen mennyiségben. Össze is gyűjtöttem a kedvenc őszi "elfoglaltságaimat" egy bakancslistára, kiegészítve azokkal dolgokkal, amiket mindenképpen szeretnék idén kipróbálni. Ez a kis gyűjtemény felfogható amolyan programajánlóként is, amivel remélem, hogy Nektek is tudok néhány ötletet adni a feltöltődéshez.
- egy takaróba burkolózva kiülni az erkélyre egy bögre forrócsokival és csak hallgatni az ősz hangjait
- teleengedni a fürdőkádat, feltenni egy tápláló arcmaszkot és közben relaxálni
- kreatívkodni: színezni, festeni, rajzolni közben pedig kellemes nyugtató zenét hallgatni
- részt venni egy bortúrán
- kirándulni menni a közeli hegyre, erdőbe
- szarvasbőgést hallgatni
- rendet tenni a gardróbban, és a kiszortírozott ruhákat elajándékozni
- pumpkin spice latte-t készíteni
- kipróbálni legalább 3 új sütőtökös receptet
- spontán mozizni úgy, hogy arra a filmre veszünk jegyet, amire az előttünk sorban állók
- pillecukrot sütni
- forralt borozni a barátokkal
- őszi dekorációt készíteni a lakásba
- újraolvasni egy kedvenc könyvet
- részt venni egy halloween témájú partin
- társasjáték estet tartani a családdal
- fincsi őszi illatú gyertyát gyújtani
- egy teljes hétvégére off-line lenni
- piknikezni a szabadban
- beszerezni egy bordó rúzst és körömlakkot
- mozi-maratont tartani
- rácsos almás pitét sütni
- egész nap pizsamában maradni
- megnézni a kedvenc Disney meséimet
- készíteni egy "emlékkönyvet" közös fényképekből, belépőkből
- igazi forró csokit főzni
- megvenni az első ajándékokat Karácsonyra
Ti mivel egészítenétek ki a listát?